Nálunk ősi hagyományai vannak a parkolásnak.

Hat után érkezni eleve rossz előjel, este nyolckor pedig minimum húszperces várakozás a jutalma annak, aki elég bátor olyankor hazatérni.

Vannak extrém napok, amikor már fél hatra megtelik az összes parkoló: mai történetünk is egy ilyennek állít emléket.

Az a klasszikus felállás, hogy én "vidékbaz'meg" kietlen tájairól megyek Pipiért az óvodába, majd a mázlista S-t felveszem a - lakótelepen belüli - munkahelyénél. Ezután lefutjuk a kötelező köröket, bolt-gyógyszertár-posta, hasonlók, onnan pedig irány haza.
Ez behatárolja a hazatérés időpontját: S. ötig dolgozik, utána még 15-40-"végtelen" perc, mire hazafelé vesszük az irányt. Ez már necces időnként.

Szerencsére a játszótér gyalog megközelíthető (még a távolabbi, ahová ritkán járunk, amióta a gyerek a "nagyobbaknak való"-t részesíti előnyben sem esik 10 perc sétaútnál távolabbra), úgyhogy ha jó az idő, először akkor is a parkolás jön.

Múlt héten egyik nap fél hat körül értünk haza, tök nyugodt voltam, ilyenkor még általában nincs para.

Parkolóhely mégse volt, beálltunk hát a kanyarba, szépen félrehúzódva, hogy útban azért ne legyünk, de mindkét irányba lássunk, és vártunk. Hárman, S., Pipi, meg én.

Jön egyszercsak egy lányka a házunkból, beül a kocsiba, tesz-vesz, indulni készül. Hú, tök jó, szólok S.-nek, készüljön. Amúgy is picit az útjában álltunk, húzódjunk félre, index ki, motor jár, várunk. Mindez nyilván elég feltűnő, a környéken rajtunk kívül senki, kocsiban a gyerek, mi nézzük, mikor történik már valami. S aztán történt: kislány megáll a kocsi mellett (tőlem három méterre), telefonál: "mikor érsz már haza?" - ekkor én még nem is gyanakodtam, gondoltam megbeszéli amit kell, és elhúz a dolgára mindenki megelégedésére.

Öt perc feszült várakozás után kezdett leesni a tantusz: itt nekünk ma nem terem babér. És lőn: megjött anyu, helycsere, kislány el.

Én konkrétan elgondolkodtam azon, hogy kiveszem a kocsiból a kombinált fogót, és kitekerem vele két gumija szelepjét tövestől. Nem anyuét, a lányáét.

S ha valaki nem értené: nem azért, mert fenntartotta az anyjának a helyet velünk szemben (bár azért ez is megérne egy misét, meglátjuk, ha neki lesz egy minden ellen tiltakozó, öt percet meg nem ülő gyereke, hogy fog esni egy hasonló szituáció), hanem azért, mert nem hiszem el, hogy ekkora büdös paraszt legyen valaki, hogy egy fél mondatot nem képes odavetni, hogy ne álljunk ott készenlétben, indexelve, reménykedve.

Lehet, hogy mottóként felrajzolom az autója motorháztetejére, hogy KOMMUNIKÁLJ BAZMEG!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.