Apa hipochonder.

Ez néha elég idegesítő: ha benyal egy vírust, azonnal riadóztatja az atlantai Járványügyi Központot, állapotát értő szemek vigyázzák pillanatról pillanatra. Ilyenkor az egész család készenlétben áll, főzöm a diétás ételeket (házhoz is szállítjuk 'ofcoz), cserélgetem a borogatást a szenvedő homlokon (nem, erre ott vannak az éppen aktuális női).

Volt már rá precedens, hogy orrbaverte egy aggódó családfő, ilyenkor látlelet, nagy lendület (ami a rendőrségi ügyintézés alatt a borítékolható következmények miatt erősen alábbhagy), sírás, másik nőhöz menekülés, majd az egész kezdés(e) előlről.

Ezzel együtt épp mostanában ecseteltem S-nek, hogy valahol örülök, hogy ilyen. Szegény anyu soha nem ment orvoshoz, amikor vitték meg már késő volt...

Néhány hete bekapott egy rota-vírushoz hasonlót. Amióta anya lettem, ilyenektől nem esem pánikba (az elsőtől de), rutinosan kezdtem sorolni a mitegyél-mitne verziókat. Apu persze - és ezt soha nem fogom megérteni - szart rám, a természetes gyógymódok, mint pl. a rizsnyák, sárgarépa, az nem kell. Kell helyette orvoshoz szaladgálni, akár naponta, hetente legalább másik _gyógyszert_ feliratni, mert amit recept nélkül meg lehet szerezni, az nyilván szar, kuruzslás. Amit esetleg én vittem neki (nem receptköteles, de a gyereket számtalanszor kúráltam már vele) az sem hatott, hiába került bele az útiköltséggel együtt több napi fizetésembe, hiába na, az orvosok jobban tudják, én ne ugassak már bele.

//Jézus, ahogy most összeszedem a dolgokat, rájöttem, hogy apu tulajdonképpen egy látens nyugdíjas néne, aki a csirkeszárny-háziorvos-nyugdíj háromszöben éli mindennapjait. Na, ez tényleg ok a pánikra :)

Lényeg, hogy ha csülkös pacalt zabál az ember, az nem tesz jót a diétáért sikoltozó szervezetnek, nem is javult aaaaaa ... rendellenessé vált bélműködése. Aztán egy idő után - mert összességében apám mégiscsak makkegészséges, nem csak a korához képest - felülkerekedett a szervezete, helyreálltak a dolgok.

Sajnálatos módon, ez felszabadított apuban egy csomó energiát, amit valahogyan le kellett kötni: azonnal indult a search mód, másik tünet felkutatására.

És basszus, bejött neki: elment az orvoshoz, hogy felfújódott a gyomra vagymi. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a körmérete nőtt harminc centit, nem. Úgy ötöt kábé, normális ember néhány hétig inkább azon filózik, mit zabálhatott, ami a hájlerakódást okozta. De az én, a saját sejtjeinek működését árgus szemekkel figyelő apám beletrafált. Szerintem az orvos pánikrohamot kap, amikor meglátja a rendelőben, és megtesz bármit, hogy megszabaduljon tőle: most egy hasi ultrahang beutalót lőtt magának az öreg.

Külön adalék a sztorihoz, hogy ő eleve színező típus. A doki megkérdezte tőle, hogy feszít-e, illetve ha lehajol, tapasztal-e reflux-szerű jelenséget. Naná :)

Lényeg, hogy elment tegnap az uh-ra, nem egyedül, az ő állapotában ezt nem lehet, a leghivatalosabb barátnőjével. Megcsinálták a vizsgálatot, megkapta az eredményt. És azt mindenki tudja, hogy a szenzáció csak akkor szenzáció, ha erről minél többen, minél rövidebb idő alatt értesülnek: azonnal jött a telefon, hogy baj van.

Én azonnal sík ideg lettem, legalább öt percig kellett barchobaznom, mire kiderült, hogy pontosan mi is a gond, addigra felmerült már bennem minden szarabb lehetőség. Épp ezért nem is voltam kellően együttérző: majdnem elröhögtem magam (ez a bevert orrnál konkrétan elő is fordult: könyörgöm, az apám majdnem hatvan éves). Ennek persze a szenvedő szerkezet nem nagyon örült, szerintem komolyan a sírás határára került, amikor közöltem vele, hogy tudtommal ez egy endoszkópos műtétet eredményezhet, mindennel együtt két nap, egy császáros szülés lényegesen összetettebb beavatkozás.

Azóta panic-on üzemmód van: a húsz éves ismeretségek felújítása folyamatban, mindenféle kandidátus, meg osztályvezető főorvos fogja apukámat pártfogásába venni, nehogy eggyel kevesebb szem gyógyszert kapjon, mint ami neki márpedig jár.

Mielőtt még bárkiben felmerülne, hogy milyen szemét gyerek vagyok: hangsúlyozni kell, hogy jelen bejegyzésben említett epeköveknek semmilyen tünete nincsen egyelőre, tök véletlenül fedeztettek fel, elég kicsik is.
Jó leányhoz méltón utána néztem netes forrásokban (előre rettegek attól a perctől, amikor apukám is megtanul rendesen keresni a google-ben) a tüneteknek és a várható következményeknek, hát tessék: 

Néma epekövek
Az epeköves betegek 70%-nak egyáltalán semmilyen tünetei nincsenek, és legtöbben magukról az epekövekről sem tudnak. A köveket gyakran egyéb okból végzett vizsgálatok során fedezik fel. Ezért hívjuk ezeket „néma” epeköveknek. Ha valakinek néma epekövessége van jobb, ha kerüli a zsíros ételeket, de amíg tünetek vagy fájdalom nem jelentkezik, nincs szükség sebészi beavatkozásra. Fontos ismerni az epeműtét veszélyeit, költségeit és a műtét okozta egyéb kellemetlenségeket, annak tudatában, hogy a kövek esetleg soha nem okoznak semmilyen problémát.
forrás: http://www.egeszsegkalauz.hu/maj-es-epebetegsegek/epeko/az-epeko-okai-es-tunetei-101016.html

Ettől természetesen remélem, hogy amennyiben megműtik (az nyilván majd egy újabb posztot érdemel), minden a legnagyobb rendben fog menni, gyors felépülés, valamint sok további problémamentes év követi majd a beavatkozást.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.