lirian 2011.02.24. 12:17

Farsang

Nyilván sok szülőnek ismerős a probléma:

holnap farsang (ezt kábé tegnap realizáltam), a gyerek pegazus (nem szakács, nem királylány, katica, szőlő vagy valami hasonlóan egyszerű) szeretne lenni.

Erre van fél napom, minden előkészület nélkül. 

Mivel a gyerek tavaly megszívatott rendesen (hajnal háromkor még a papírmasé lófejet gyártottam, mire felébredt, és közölte, hogy ő ezt bizony fel nem veszi), idén a könnyebbik utat akartam választani.

Nem vagyok nagyon kézügyes, sokszor előfordul, hogy kitalálom a koncepciót, de nem vagyok képes megvalósítani, úgyhogy gondoltam majd a neten keresek egy jó kis leutánozható arcfestést ló-jelleggel.

Aha, ahogy én azt elgondoltam... feltúrtam a világhálót, és egy, azaz egy darab olyat találtam, ami egész arcos ló, és esetleg én is meg tudom csinálni hasonLÓra.

Ez kb két hete volt, azóta a prioritások változtak, volt betegség, zsúr, oltás, meló, teljesen kiment a fejemből a dolog. Tegnapig. Ekkor a gyerek legörbülő arcéllel kérdezte, hogy milyen farsang lesz az, amire neki még egy bojt sincs kész a jelmezéből, nemhogy az egész mesebeli pegazus-felszerelés. 

Ott és akkor megsemmisültem, szégyelltem magam, hogy mekkora szar anya vagyok, és próbáltam valami vészforgatókönyvvel előállni. (neki csak annyit mondtam, hogy 'ne félj kicsim, te leszel a legszebb'... meg a felelőtlen ígéretek ugye)

Most ott tartunk, hogy van egy gyári nyuszijelmezünk, erről leszedem a felesleges alkatrészeket, van egy-két tündérkeruhánk, ebből felhasználom a szükségeseket, haj, és lófarok kendőből lesz, és még hátra van az arcfestés.

Gyanítom, hogy a gyerek holnap reggel ötkor fog kelni, hogy elkészüljünk a sminkkel, és ez lesz az első eset, hogy nem lesz nyafogás emiatt :)

Amennyiben a végeredmény vállalható lesz, töltök majd fel fotót is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://curiosity.blog.hu/api/trackback/id/tr602687202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása