Nem is hittem volna, hogy egy négy-ötéves így ki tudja hozni az állatot belőlem.

A héten az oviban RSG bemutató volt, egész évben evett a fene, hogy vajon mit csinálhat egy kosárnyi zizi ott hetente kétszer, ki nem hagytam volna.

Elkezdődik az óra, sorakozó. Pipi lányom beállni készül az egyik kislány mellé, aki erre ordítva elkezd tiltakozni, hogy 'menj innen, ne állj mellém', csóri Pipi nem is értette, próbálkozott még, hogy "dehát eddig a barátom voltál, most már nem akarsz a barátom lenni?', és jól látszott, hogy kurvára nem tud mit kezdeni a szituval. Gyerekemnek több se kell, azonnal az ölembe sírt (sajnos nem tudtam elég hatékonyan vigasztalni, mert a kiscsíra szülei pont mellettem ültek. Mondjuk az is megér egy misét, hogy miért nem tudakolták meg a csemetéjüktől, hogy m'ért paraszt...), babusgattam, tudomásul vette, szipogott. Ennél a pontnál már nincs mit szépíteni, megfordult a fejemben, hogy elmagyarázom a gyereknek az emberek különbözőségeit, vagy valami.

Tudom én, hogy a gyerekek kegyetlenül őszinték. Vagy őszintén kegyetlenek. Biztos Lucifer száján is kiszalad időnként ez-az, amire nem lennék büszke. De ott ül a köcsög szülő, látja, hogy a kölyke beletapos egy másik kiscsaj lelkebe, amitől az sírva fakad, és azt se mondja, hogy 'ejnye lányom, ne légy tapló!'... én valószínűleg azért valamit reagáltam volna...

Mondjuk három percen belül kijött isten igazsága, mert a gyerek eltaknyolt (a mobilommal készített videón ezt a pillanatot kéjesen elemezgettem), és onnantól kezdve egyrészt végigordította az egész órát (ezért külön köszönöm a szüleinek, hogy egy ötperces intervallumot kivéve bent tartották a teremben, hadd élvezze mindenki a különműsort), másrészt pedig baszott visszamenni a többiek közé, úgyhogy a gyökér szülők és nagyszülők is elnyerték a büntetésüket.

Ami a tanulság nekem is a végére: a bemutató végén a lányom odajött hozzánk (kiscsaj még mindig hisztizgetett szolidan, pedig addigra a népes család erősen megfogyatkozott - az ő privát közönsége is), és megkérdezte tőlem, hogy a gyereknapra kapott buborékfújóból fújhat-e pár bubit, hátha az megvigasztalja a hisztizsákot. Kalapom emelem a lányom előtt, én kevésbé vagyok megbocsátó alkat. És egy kicsit sajnálom is őt, mert ezzel a galamblelkű hozzáállással lehet még pár keserű perce az életben.

És mégis: próbálom megőrizni őt ilyennek, mert ez a rohadt világ sokkal jobb hely lenne, ha több Luci-féle élne benne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.